Hirdetés

csoda.lap.hu / Startlap társoldalak

Startlap társoldalak

Az emberi agy természetes működése, hogy keresi az összefüggéseket az okok és okozatok között, próbálunk rájönni, hogy mi minek az előjele. Sokszor akkor is találunk kapcsolatot, ha eredetileg nem volt, viszont ha már kialakult az elképzelésünk, az önbeteljesítő jóslatként működik. Sok babona széles körben elterjedt, része a kultúránknak.

Jeles kövek, vagyis amulettek, bábakövek, oltárkövek, megalitok. Szerencsekő, Dobogókő, titokzatos kövek, szamárkő. A Föld meridiánjai, Zsigmond-kő, áldozati kő.

Parajelenség az, amit a tudomány mai állása szerint nem tudunk kielégítően megmagyarázni. A legtöbbször információáramlás (pl. gondolatolvasás) , de néha erőben is megnyilvánul ( telekinézis)

Fizikai testtel nem, csak tudattal rendelkező lények. Egy részük korábban ember volt. A médiumok kapcsolatba tudnak velük kerülni.

Minden vallás ismeri a zarándoklatok és az elvonulások jótékony hatásait, ahol a hangsúly a külső helyett a belsőre kerül: zarándoklatok, búcsúk, kegy- és emlékhelyek, elvonulások és lelki gyakorlatok – ez jellemzi a napjainkban világszerte újra felvirágzásnak indult vallási turizmust.

Az oldal elsősorban Joao de Deus brazil 'csodadoktorról' szól, őt mutatja be, munkásságát, életét, tevékenységét. Aktuális hírek, információk találhatók a gyűjteményben, ezen kívül egyéb érdekes oldalak a médiumgyógyászatról, pszi-sebészetről, csodadoktorokról a világban.

A gyűjtemény a világ hét csodáját mutatja be az ókori világból, valamint a modern világ hét csodáját is részletes leírásokkal, képekkel illusztrált oldalakkal tárjuk az érdeklődők elé. Többek között Szemirámisz függőkertjét, a gízai Nagy Piramist, vagy a modern világból a Machu Picchut, és a brazíliai Megváltó Krisztus szobrát, vagy a római Colosseumot is a világ hét csodái között tartjuk számon.

A misztikát övező hitek és tévhitek összegyűjtése, meglévő misztikus oldalaink rendezése.

Ki ne hallott volna már a Szent Grálról, a Grál legendáról, vagy a hozzá fűződő izgalmas történetekről, hiszen manapság egyre divatosabb téma, ráadásul már legalább nyolcszáz éve foglalkoztatja az emberek fantáziáját. Azért, hogy átlag emberként el tudjunk igazodni a Grállal foglalkozó könyvek, írások találgatásai között, ez a kis link-összefoglaló remek útmutatónk lehet.

Amazon, amazonok, Atlantisz, Drakula, vámpír, Frankenstein, farkasember, Druida, pap, druidák, kelták, kelta, Edda, egyházi legendák, szentek A lap.hu linkgyűjtemény 2010-re elérte a 9.000 különböző tematikus lapkatalógus számot, mely mozgalomban a startlap családon belül közel 2.000 szerkesztő foglalkozik linkgyűjtéssel, tematikus linkkatalógusaik, linktáraik feltöltésével.

Hirdetéslogó tervezés
Meghatározás:

A lap.hu linkgyűjtemény 2010-re elérte a 9.000 különböző tematikus lapkatalógus számot, mely mozgalomban a startlap családon belül közel 2.000 szerkesztő foglalkozik linkgyűjtéssel, tematikus linkkatalógusaik, linktáraik feltöltésével.

Hirdetés

Startlap kiemelt témák

Partneroldalak

eXTReMe Tracker

Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!

Hibás link:
Hibás URL:
Hibás link doboza: Startlap társoldalak
Név:
 
E-mail cím:
 
Megjegyzés:
Biztonsági kód:
 
Mégsem  Elküldés